Biográfia
KEZDETEK:
Marie Avgeropoulos 1986. június 17-én született Thunder Bay-en az Ontario tó környékén Kanadában. Szülővárosában Thunder Bay-en nőtt fel, miközben a szülei megtanították neki, hogy kell vadászni és halászni is. A falu közelében volt a The Sleeping Giant nevű világhírű természeti építmény, ahol elsajátította a túlélőképességet. 16 éves kora óta dobol, a gimnázium mellett is mindeannapos tevékenysége volt. Miután befejezte az iskolát 2 éven át tanult újságírást a Broadcast-nál, majd elhatározta, hogy kalandot keres Európában, azonban Európa helyett nyugat Kanadába, Vancouver-be jutott el. Itt azonban beteljesült álma, ugyanis bevették első zenekarába.
SZINÉSZI KARRIER:
Zenészként kezdett, majd amikor egy ügynök felismerte a fiatal rocker tehetséget azonnal felkarolta és Marie már reklámokban kezdett el szerepelni. Nemcsak menedzsere figyelmét vonta magára, de Chris Columbus rendezőét is, aki kérte, hogy vállalja el Valli Wooley szerepét a Lehetek az eseted című filmben, ahol Hayden Panettiere játszana együtt. Marie természetesen kapott az ajánlaton, és a film végül július 10-én tarolt a mozikban. Emelett ebben az évben még még vendégszerepelt 3 sorozatban, az Odaátban, a Harper-szigetben és a Vízimentőkben – itt csak kisebb szerepekben láthattuk. Ebben az évben még egy nagyobb szerepe volt a Campus háború című filmben, ahol Lucy Hale és Phoebe Strole-lal játszott együtt, főszerepben.
A 2010-es év meghozta számára a sikert, hisz egyre több ajánlatot kapott. Első munkája az évben a Random Walk című rövidfilm volt, ezután pedig az Alakulat c. Nickelodeon sorozatban vendégszerepelt. Játszott a nagysikerű Percy Jackson és az olimposziak – Villámtolvaj című filmben is, ahol Aphrodité egyik lányának a bőrébe bújt. Ezután még két filmben, a Nyomodban a halál és a Füstfüggönyben láthattuk, valamint a Tökéletes célpont sorozatban is felbukkant egy rész erejéig.
2011-ben az Euréka és a Hiccups sorozatokban kapott kisebb, egyepizódos szerepet. Az év végén jelent meg legújabb filmje a Fifti-fifti, melyben olyan világsztárokkal dolgozhatott együtt, mint Joseph Gordon-Lewitt, Anna Kendrick, Bryce Dallas Howard vagy éppen Seth Rogen. 2012-ben a Walking The Halls című thrillerlben alakította Ambert, míg a Fugitive at 17-ben Holly Hamiltont. Ebben az évben szerepelt még a Gyíkarcok sorozatban, ahol 5 epizódban láthattuk Samantha-ként.
2013-ban a CW egyik sikersorozatában, a 90210-ben játszott egy epizódban, mint Cassie McCoy. Szerepet kapott a Szekta nevű sorozatban, ahol Kirstie Nelson/Reynolds-t alakíotta 10 részig, majd a sorozatot kellő nézettség hiányában törölték. Májusban a CW konferencián jelentette be, hogy szerepet kapott egy új készülő sorozatban, a The 100-ban. A sorozat 2014 márciusában starolt, Marie pedig Octavia Blake-t alakítja benne. A sikerekhez híven a csatorna berendelte a sorozat második évadát is, mely 2014. októberében startolt. A Remarkable Life című filmjén dolgozik, mely idén jelenik meg, ahogyan márciusban a Tracers is, ahol Taylor Lautner oldalán játszik főszerepet.
Filmográfia
FILMEK:
2009: I Love You, Beth Cooper / Lehetek az eseted? – Valli Wooley
2009: Sorority Wars / Campus háború – Missy
2010: Random Walk – 2010 (rövidfilm)
2010: Percy Jackson & the Olympians: The Lightning Thief / Percy Jackson és az olimposziak – Villámtolvaj - Aphrodite Girl
2010: Hunt to Kill / Nyomodban a halál – Kim Rhodes
2010: Smoke Screen / Füstfüggöny – Suzi
2011: 50/50 / Fifti-fifti – Allison
2012: Walking the Halls – Amber
2012: Fugitive at 17 – Holly Hamilton
2014: A Remarkable Life – Chelsea
2015: Tracers – Nikki
SOROZATOK:
2009: Supernatural / Odaát – Taylor
2009: Harper's Island / A Harper-sziget – Stacy
2009: The Guard / Vízi mentők – Jeanette
2010: The Troop / Az alakulat – Sarah
2010: Fringe / A rejtély – Leah / Waitress
2010: Human Target / Tökéletes Célpont – Jamie Hartloff
2011: Eureka – Bonnie
2011: Hiccups – Terry
2012: The Inbetweeners / Gyíkarcok – Samantha
2013: 90210 – Cassie McCoy
2013: Cult / A szekta – Kirstie Reynolds
2014-jelenleg: The 100 – Octavia Blake
|